I. fejezet – Hóvihar

  Tél volt, december 6. Helyszín Moszkva, Balkov Apátság. Körülbelül hat óra lehetett, kint hóvihar tombolt. A Buldózerek és Kai nagyon csalódottak voltak, mert bemondták a híradóban, hogy a Télapó a rossz látási viszonyok miatt nem tudja kézbesíteni az ajándékokat. Nehéz az élet… Kai egy új Beyblade – karbantartó felszerelést kért, Tala meg TV-t, Spencer gumilabdát, Ian…hát, ő nem árulta el senkinek, hogy mit akar. Bryan egy PPS M 1941-es típusú géppisztolyt kért a Télapótól, mert a helybéli Ray – Fanclub tagjai már nagyon bosszantották. Erre most egy vacak hóvihar mindent tönkretett…

  Boris atya nem bosszankodott azon, hogy a Télapó nem tud jönni. Sőt, inkább örült neki, mert így nem kellett plusz adag borscsot csinálnia a kedves vendégnek és a rénszarvasoknak. Voltaire bácsi, Kai nagypapája ellenben szomorú volt, mert az unokája is szomorú volt. Voltaire bácsi híres volt arról, hogy nagyon szerette az unokáját és sose kényszerítette olyan dolgokra, amit az unoka nem akart…

  Most, hogy megtudtuk, ki volt boldog és ki nem, kanyarodjunk vissza a történethez. Fél hét volt, a jóságos és kedves Boris atya (ahogy a helybéliek nevezték) félreverte a harangot, jelezvén ezzel, hogy készen van a vacsora. A szomorú társaság asztalhoz ült. Ezután nem történt semmi említésre méltó…zajlott az élet tovább. Ian éjszaka beosont a konyhába és kizabált minden ehetőt a hűtőből. Ez is csak azért volt kivételes, mert december 6.-án a rénszarvasok szokták betermelni a Balkov Apátság egyetlen hűtőjének tartalmát, és nem Ian.

II. fejezet – „Trabanttal szállni élvezet”

  Másnap reggel, december 7. A hóvihar elállt. Ez nagyon kedves gesztus volt tőle, mert a hó már félig eltorlaszolta az apátság bejárati ajtaját, és még jobban eltorlaszolta volna, ha a hóvihar nem állt volna el. Boris atyának ki kellett menni havat lapátolni, végül alaposan megfázott. Bryan volt olyan kedves, hogy elvállalta az ápolását… Eközben Ian hóembert épített az apátság udvarán, Tala és Spencer pedig megpróbáltak beszélgetést kezdeményezni egymással (ők is az udvaron voltak).

Ian:      Már majdnem kész vagyok! Csak a feje van még hátra!

Tala:     … -_- …

Ian:      Tala, gyere segíteni!!

Tala:     -_- … o.o … O.O? Mi? Miért nem kéred meg Kait? >_<*

Ian:      Mert Kai, az Kai. -_-

Tala:     Igen, ezt eddig is tudtam…

Ian:      Kai most egy nagyon fontos küldetésen van!

Tala:     Gerillaháborúban vesz részt a Közel-Keleten?

Ian:      Nem valószínű…

Tala:     Valami olyat csinál, ami jobb, mint a hóember – építés?

Spencer: Eszik?

Ian:      -_- … nem … elment gyógyszert venni Boris atyának…

Tala:     És még én panaszkodom?!

Ekkor egy Pavarotti – stílusú”laalaaa” szakította félbe a beszélgetést.

Spencer: Megjött Kai?

Ian:      Ez nem Kai… Ez csakis a kissé elmebeteg Télapó lehet! :)

Tala:     Tényleg! Nézzétek!

Mindhárman a közeledő nagy valamire felé néztek. A Télapó és Kai közeledett feléjük. Nem igazán repültek, vagy ilyesmi, inkább csak döcögtek a hóban. A szán egy lerobbant Trabant volt, de a Télapó és a rénszarvasok eredetinek tűntek. A Trabant – szán nagy-nehezen lefékezett. Mialatt Kai azt ecsetelte Talának és Spencernek, hogy hogyan szedte össze a Télapót, Ian beterelte a rénszarvasokat az apátság istállójába. (Azt nem tudni, miért építettek az apátságnak istállót.) Összesen négy rénszarvas volt, mindegyiket Rudolfnak hívták. Első ránézésre a négy Rudolf ugyanolyannak tűnt, de a Télapó valahogy meg tudta őket különböztetni.

  Délre az egész apátságban híre ment a vendég érkezésének. Boris atya hálát rebegett az Úrnak, hogy megáldotta őt a „Nátha” nevet viselő, hagyományos betegséggel. Ilyen állapotban ugyanis nem lehetett ebédfőzéssel foglalkoznia. Így a plusz adag borscs – főzés terhe az ifjú Kaira hárult. Kai elhatározta, hogy most bemutatja a világnak az ő gasztronómiában való jártasságát, ezért szusit készített ebédre. A szusi riasztó hatásokat produkált az étkezők emésztőrendszerében, de ezt inkább nem kéne részletezni… 

  Este elérkezett az ajándékosztás ideje. Igaz, hogy a hagyomány szerint az ajándékokat december 6.-án hozzák, de ebben az esetben az érdek fontosabb volt a hagyománynál. Bryan látszott a legboldogabbnak a PPS M 1941-es géppisztolyával, amit azonnal kipróbált az éppen az apátság mellett elhaladó Ray – rajongókon (a pisztoly működött). Ian egy gofri-sütőt kapott, amivel gofrit kellett sütnie. Ez éppen jól jött. Boris atya nem tudott főzni a náthája miatt, Kai pedig egyáltalán nem tudott főzni, úgyhogy a gofri-sütő maradt az apátság utolsó reménye.

III. fejezet – Minden jóban van valami rossz

                                                           …két hónappal később…

  Február vége. Boris atya meggyógyult és Iannel közös vállalkozásba kezdtek. Az apátság előtt nyitottak egy standot, ahol borscsos gofrit árultak a járókelőknek. Ezzel jelentősen növelték az apátság vagyonát és népszerűsítették az ortodox vallást. Bryan kiirtotta a helyi Ray Fanclub kétharmadát. Az apátság-beli bagázst ez nem izgatta túlságosan, elvégre amíg nem őket lövi Bryan, addig nem érdemes aggódni. Ebédkor mindenki együtt volt.

Kai:      Ian, a Télapó miért nem vitte magával a négy rénszarvast?

Ian:      Mert Rudolf összeverekedett Rudolffal, végül a másik két Rudolf is megverekedett az előző csata győztesével. A Télapó kiakadt, és itthagyta nekünk a Rudolfokat.

Kai:      Wow, és végül melyik rénszarvas nyert?

Ian:      Hát, azt hiszem Rudolf…

Kai:      Persze, gondolhattam volna. -_-

Bryan:  Miért hívják mindegyik rénszarvast ugyanúgy?

Ian:      Talán azért, mert a legtöbb mesében Rudolfnak hívják a rénszarvast…

Ekkor belépett az ajtón egy kámzsás őr. Úgy nézett ki, mint aki az őrület határán áll (talán mert így is volt). Megpróbált erőt venni magán és Boris atyához fordult:

- Uram, egy idegesítő, nyálgombóc kölök… akarom mondani, fiatalember…öhm…óhajt beszélni az ifjú Hiwatarival. –az ifjú Hiwatarival Kaira célzott, de valamiért fontosnak érezte, hogy Kai három betűből álló neve helyett a hivatalos, ámde sokkal hosszabb verziót alkalmazza-

  Boris atya intett, hogy engedjék be a látogatót. Szegény Kainak görcsbe rándult a gyomra, mivel a vendég személyében Tysont vélte felismerni. Voltaire bácsi és Boris atya gyorsan eltávoztak az étkezőből. Voltaire bácsi azért ment el, mert nem akarta végignézni szeretett unokája kínlódását, Boris atya pedig azért, mert nem bírta elviselni Tyson jelenlétét.

IV. fejezet – „A könyörtelen idők könyörtelen tettekre sarkallnak”

  Boris atya és Voltaire bácsi már két órája a konyhában ültek és várták a fejleményeket. Tyson még mindig nem hagyta el az étkezőt, se a Buldózerek bármelyik tagja. Ez már nem tréfa… Voltaire bácsi érezte, hogy most már cselekednie kell. Dicséretre méltó bátorsággal kinyitotta az ajtót… az étkezőben borzasztó jelenet játszódott le. Kai kezdte elveszteni a hidegvérét, de azért hősiesen hallgatta Tyson hülyeségeit. (Tyson látogatásának pontos oka a továbbiakban nem közölhető, mert a cenzor túlságosan morbidnak találta.) A Buldózerek nagy része enyhe idegösszeroppanást szenvedett. Tala megkérte Voltaire bácsit, hogy vigye el a kórházba.

Voltaire bácsi:   Kórházba menni? Mi a baj, Tala? Fáj a….torkod? Vagy a fejed fáj? Egyél Kai unokám szusijából…az majd minden eddigi fájdalmadat enyhíteni fogja! Na, mondd már, mia a baj, fiacskám?

Tala:                Meg…meg akarok halni…

V. bácsi:          Kitűnő! Egyél Kai szusijából és meghalsz!!

Tala:                 Köszönöm a tanácsot, uram!

Eközben Kai-nál szemlátomást betelt a pohár, mert most már határozottan kiabált.

Kai:                 Bryan! A géppisztoly…add ide a géppisztolyod…kérlek!!

V. bácsi:          Kai ne! Ne tedd ezt unokám! Még olyan fiatal vagy! Nem halhatsz meg!! ç_ç

Spencer:          A nagyapádnak igaza van, Kai! Gondolkozz!

Kai:                 Ti meg miről beszéltek? Én ezt a kappanhangú kanárit akarom lelőni! – ezzel Tysonra utalt.

Bryan:              … (előveszi a géppisztolyt) ….

BANG!!

Tyson összeesett, de nem halt meg a lövéstől.

Bryan:              hmm….kár…

V. fejezet - Rudolfina 

  Pár hónappal később a fent említett kis incidens feledésbe merült. Néha Kai megemlítette vacsoránál, hogy ha Bryan odaadta volna neki a géppisztolyt, biztos el tudta volna intézni Tysont.

  A rénszarvasok közt támadt egy kis komplikáció. Kiderült, hogy az egyikőjüket tévesen nevezték Rudolfnak. Ezt onnan tudták meg, hogy a tévesen Rudolfnak keresztelt rénszarvas vemhes lett. Ian átnevezte őt Rudolfinának.

Kai:      A Rudolfina hülyén hangzik! Hívjuk Kátyának!

Buldózerek: NEM!!

Kai:      Nincs is olyan név, hogy Rudolfina…

Tala: Ahogy lett Antalból Antónia, úgy lesz Rudolfból Rudolfina! ^^”

Kai:      Rút kiskacsából gyönyörű hattyú -_-

Tala:     Igen pontosan! ^^

Ian:      Rudolfina kisszarvasának is adjunk nevet! =3

Kai:      Még meg sem született.  >_<*

Tala:     Ha fiú lesz, akkor a neve Rudi, ha lány…

Kai:      …akkor Rudina?

Tala:     Igen, pontosan! De miből találtad ki?

Kai:      Amolyan megérzés volt. -_-

Ian:      Akkor…én most kitakarítom az istállót…

VI. fejezet – A megtorlás napja és talán az utolsó ebéd

  Ekkor egy rémisztő „MIÉRT BÜNTETSZ ÍGY, ISTENEM?!” – kiáltás hallatszott az apátságból. A Buldózerek szívbajt kaptak (igazából persze nem kaptak szívbajt, csak így lehet a legjobban kifejezni, hogy mennyire megdöbbentek.) Beszaladtak az apátságba és elkezdték keresni a kiáltás forrását. Nem sokkal később kiderítették – Boris atya volt az.

Bryan:  Boris atyát bíróság elé állították!

Kai:      Ez meg hogy történhetett? Mi okuk volt rá?

Bryan:  Azt állítják, hogy a mi kedves Boris atyánk egy jól ismert bűnöző. Sőt, a hatóság szerint Boris atya hajdanán genetikai módosításokat végzett egy 15 év körüli ártatlan gyereken!

Tala:     Nahát, mekkora baromság! ^^”

Bryan:  Isten irgalmazzon neki! ç_ç

  Hát, ez bizony szomorú eset volt… Boris atyát egy hét múlva szabadlábra helyezték, bár szegény nem volt a régi. Őszintén szólva…meghibbant.

Bryan:  Örülök, hogy ismét láthatom, uram!

Kai:      Talpnyaló -_-

Boris atya: Én is örvendek, ifjú Adams!

Bryan:  o.o? Már megbocsásson, uram, de az én vezetéknevem Kuznyecsov!

Boris atya: HAHAHAHA! Magának mindig igazi angolhumora volt, Adams!

Bryan:  Kösz a bókot atyám! -_-

  Később előjött az a probléma, hogy ha Boris atya meghibbant, akkor nem tud borscsot csinálni. Ian felajánlotta, hogy ő majd csinál gofrit. Sajnos Kai mindenáron ebédet akart készíteni, jobbhíján szusit. Iannek nem lett volna célszerű szembeszegülni a főmufti (alias Voltaire bácsi) unokájával, úgyhogy átadta az ebédfőzés megtisztelő feladatát Kainak. Idővel elérkezett az ebédelés ideje… az ebéd szusi… talán a Buldózerek utolsó ebédje…

Kai:      Ne csináljátok már! Ez a szusi nagyon jól sikerült! Ennek a receptjét a nagymamám receptjei közt találtam. :)

Tala:     A nagymamád is ettől halt meg…

Kai:      AZT a szusit nagyapa csinálta neki! ><*

Voltaire bácsi: Nos…ez…maradjon csak…köztünk… V_V*

Tala:     Ha ez igaz… akkor családi hagyományok szerint… a feleséged kéne megmérgezned… nem engem!! ç_ç

Voltaire bácsi: Csak egy alkalommal fordult elő, hogy a feleségem romlott szusit evett… tényleg csak egyszer…nem kell nagydobra verni. ^^”

Bryan:  Nah, együnk! V.V

VII. fejezet – Komikus tragédiák

  Az előbbi egy tragikus fejezet volt mind a sztorimban, mind a Buldózerek életében. Csak az olvasó megnyugtatására közlöm, hogy komolyabb baja senkinek sem történt.

  Lassan vége lett a tavasznak. Nyár még éppen nem volt, de már majdnem. Rudolfinának már óriási hasa volt (amiben Rudi/Rudina tartózkodott). Ezt leszámítva semmi sem változott. Boris atya még mindig nem nyerte vissza valódi sszemélyiségét. Bryan viszont még mindig kitartóan ápolta (már hozzászokott az „ifjú Adams” megszólításhoz).

Bryan:  Nos, mit akar most csinálni, atyám?

Boris atya: Nem vagyok az atyád! Én Antonio Banderas vagyok!

Bryan:  Öhm…elnézést…akkor szólíthatom Önt egyszerűen Toninak?

Boris atya: Igen, ez megfelel.

Bryan:  Huh -_- Szóval, mit akar csinálni, Toni?

Boris atya: Játsszunk a Barbie babákkal! ^^

Bryan: o.o Ne, csak azt ne! Kérem, bármit, csak azt neee!!

Boris atya: Rendben…akkor olvasni akarok!

Bryan: Köszönöm! :)  Mit akar olvasni? A Szent Grált?

Boris atya: Nem! A Hófehérke és a hét törpét akarom! >o<

Bryan: Hát már ilyen mélyre süllyedtünk? #_#

  Bryan kérdésére a válasz: igen… Habár a Buldózerek (az élen Boris atyával) „olyan” mélyre süllyedtek, semmit sem vesztettek hatalmas népszerűségükből. Ezt a következő eset is alá tudja támasztani:

  Tala éppen a Vörös Téren sétált (imádott sétálni), amikor egy hatalmas sikoltás hangzott a háta mögött. A sikoltás forrása Emily volt, akit Tala nehezen ismert fel.

Emily:   TALA! Oh, mióta várom már ezt a napot! Az én imádott bálványom itt áll előttem! *ç*

Tala:     A bálványod? Ez én lennék? Te…az amerikai lány az All Starz csapatából, igaz?

Emily: *az ájulás határán* Emlékszik rám… *ç* Elmegyünk egy cukrászdába, vagy ilyesmi?

Tala:     Jaj, ez sajnos nem megy. Itt kell várnom az egyik barátomra, megígértem neki. Sajnálom, talán majd legközelebb. ^^”

Emily:   Semmi baj! Ez esetben itt maradok és várok veled. Ez így olyan romantikus! *ç*

Tala:     Hoppá, most jutott eszembe, hogy vissza kéne mennem az apátságba. Nem várhatok itt veled, de azért örültem a találkozásnak, viszlát!!

Emily:   És mi lesz a barátoddal?

Tala:     -_- … Majd felhívom mobilon, hogy az apátságban vagyok és nem a Vörös Téren.

Emily:   Akkor, kénytelen leszek elkísérni téged az apátságba…

Tala:     *magában gondolja* Ilyen egyszerűen nincs, ez nem lehet igaz! -_-

  Kai-jal hasonló eset történt a Gorkij-parkban. Beybladezett néhány kiskölyökkel (természetesen ő győzött minden esetben). A kiskölykök egyikében legnagyobb elkeseredésére felismerte Wyatt-et. Még rosszabb, hogy Wyatt is felismerte Kait. Ezután nagyjából ugyanaz történt, mint Tala és Emily esetében. Wyatt ráakaszkodott Kaira és elkísérte az apátságba. Az apátság bejárati kapujánál összetalálkozott a két „páros”.

Emily: Ez nem lehet igaz!! KAI! Itt áll előttem a híres Kai! *ç*

Wyatt:  TALA! Wow, a suliban mindenki irigy lesz rám, mert én találkoztam a nagy Talával! Személyesen! *ç*

Kai és Tala: Hűséges rajongók… -_-

  A „hűséges rajongókat” egész délután nem bírták lekoptatni, pedig mindent megpróbáltak. Ian megsajnálta a népszerű, ámbár szerencsétlen Kait és Talát. Kiengedte az istállóból a három Rudolfot, és megparancsolta nekik, hogy támadjanak. A támadás úgy nézett ki, hogy a három Rudolf kirontott az apátság udvarára. Ketten a füvet legelték, egy pedig Emily szoknyáját.

Emily: ÁÁÁ! Ez volt a legjobb szoknyám! Ezt TI fizetitek ki! – ezzel „bálványaira” mutatott, és elrohant.

Wyatt: Allergiás vagyok a rénszarvas-szőrre! ç_ç

Ian:      Ezt megoldottuk. Mondjuk, azért megköszönhetnétek…

Kai és Tala: Miért nem segítettél már sokkal hamarabb?! ><*

Ian:      ><* Azért, mert nem akartam a hálálkodásotokat hallgatni…

Tala:     Ezt felfoghatnánk „Happy end”-ként is, nem igaz? ^^

Kai:      Ezt muszáj megünnepelnünk…mondjuk egy ünnepi vacsora elfogyasztásával.

  Tehát vacsorára mindenki az asztalhoz ült. A „mindenki” részletesebben: Bryan, alias az ifjú Adams; Spencer Ian, Voltaire bácsi, Tala, Kai és végül Boris atya, közismertebb nevén Toni.

Tala:     Remélem finom lesz a vacsi! Mit fogunk enni?

Kai:      Én készítettem a vacsorát, ami nem más, mint szusi.

A többi asztalnál ülő egyén:      NEEEEE!! ç_ç

                                                           Epilógus

  Hát, ezzel vége a történetnek, nem kínozzuk tovább az olvasót… De hogy semmi se maradjon homályban, még van egy epilógus, ami mindent véglegesen lezár. Ez lenne az. Tehát, a legutolsó szusitól senki sem távozott az örök vadászmezőkre, viszont arra jó volt, hogy Boris atya visszanyerje elvesztett emlékezetét. Fél napos intenzív rosszullét után visszajött az öntudata, hála Kai szusijának. Időközben Rudolfina leadta magáról a felesleget, vagyis megszületett a kicsi Rudi. Ian apátság-őrző rénszarvasnak képezte ki őt, akárcsak a nagy Rudolfokat. Az volt a feladatuk, hogy megvédjék az apátságban tartozkodókat a Wyatt-hez és Emily-hez hasonló rajongók támadásaitól. Minden jó, ha jó a vége…ezzel vége a történetnek.

                                                           VÉGE